Aktuális információk |
|
| |
|
| Hír kelte: 2011.04.12. |
Kerékpáros ügyességi verseny! 2011. május 1-én A Dunaharaszti Majájis rendezvény keretében kerékpáros ÜGYESSÉGI versenyen mérhetik össze a tudásukat a gyerekek. Helyszín: Dunaharaszti, Sportpálya. |
| Hír kelte: 2010.09.01. |
2010 őszén BringaSuli program Dunaharasztin a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában 2010. szeptember-október hónapokban kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatáson vehetnek részt fakultáció keretében az iskola tanulói. A programban díjmentesen vehet részt minden jelentkező. |
| Hír kelte: 2010.08.16. |
3 XCO Magyar Kupa is a tarsolyunkba került! 2010. augusztus 15-én az utolsó kupafutam után Zalaegerszegen kihirdetésre került a kupasorozat végeredménye is. Bogdány Ákos Master 1, Gortva László Master 2 kategóriában futamgyőzelem utám az összetett kupát is átvehette, Gortve Ádám pedig U9-es kategóriában 3. helyezést szerezve a versenyen, megőrizta összetett eredményét a kupasorozatban, és begyűjtötte a 3. KUPÁT is! |
| Hír kelte: 2010.07.31. |
Virágkarnevál Debrecenben! 2010. augusztus 20-án ismét ott leszünk Debrecenben a Virágkarneválon! Felvonulóként is részt veszünk a kerékpáros programban, majd a Békás-tónál a kerékpáros korzón különleges kerékpárjainkkal szórakoztatjuk az arra járó látogatókat. Itt fog debütálni legújabb használhatatlan fejlesztésünk, a soros háromkerekű tricikli! |
| Hír kelte: 2010.02.24. |
Kerékpáros oktató képzés 2010. február 26-28-ig kerékpáros oktató képzésen veszünk részt. A képzés a Vuelta Kft. szervezésében - a Bringasuli program keretében - a 2008. évi tapasztaltak felhasználásával zajlik. Az oktatáson elsősorban olyan tanárok továbbképzése folyik, amik saját iskolájukban fogják a tanulókat a kerékpár biztonságos és szakszerű használatára tanítani. Előadók: Abelovszky Tamás és egyesületünkből Takács Dániel. Bogdány Ákos pedig leendő oktatóként vesz részt a kurzuson. Így már 2 fő hivatásos kerékpáros oktatónk lesz, és reményeink szerint el tudjuk indítani újra a 2008-ban nagy sikert aratott Bringasulit több iskolában is. |
| Hír kelte: 2009.08.21. |
Felvonulás és huncut-kerékpáros program Debrecenben a 40. Virágkarneválon 2009. augusztus 20-án Debrecenben Egyesületünk 3 tagja is felvonult különleges kerékpárjaikkal a jubileumi 40. Debreceni Virágkarneválon. A felvonulás után huncutul működő kerékpárokkal fogadtuk az érdeklődő vendégeket, akik nagy örömmel és lelkesedéssel próbáltak kerékpározni velük. |
| Hír kelte: 2009.07.06. |
Látogatás a Fehér Tisza és a Fekete Tisza forrásánál 2009.július 1. és 5. között a Gördögök SE tagjaival együtt igen kalandos gyalogtúra keretében Ukrajnában a Fehér Tisza és a Fekete Tisza forrását is felkerestük. Kis csapatunk vezetőjével újra elhelyeztünk egy emléktáblát és koszorút a Fehér Tisza forrásánál, ami először 2000-ben került meghatározásra és kitáblázásra, de az eredeti táblának nyoma veszett. A következő napon pedig a Fekete Tisza forrását látogattuk meg. Bővebb eseményleírás és képanyag a www.gordogok.hu weboldalon található. |
| |
|